Eső, még utoljára

Az időjárás másolta tegnapi önmagát. A reggeli indulástól pont két órát boldogított minket az eső, de szerencsére utána már békén hagyott bennünket. Biztos belenyugodott, hogy mi ma mindenképpen elérjük Fatimát.

Az eső folytatása

A reggel úgy indult, ahogy az előző nap befejeződött: esővel, gyönyörű tájakkal, ösvényekkel, térdig érő fűvel. Szerencsére ez utóbbi nem volt még olyan vizes, hogy a cipőink megint átázzanak, úgyhogy csak fentről kaptuk az áldást.

Eső

Eső. Azt hiszem ez az egy szó mindent elmond a mai napról.

Szállások

Reggel jóval korábban indultunk, mert hosszú napot terveztem. Illetve nem tudtam köztes szállás lehetőségről, igy kénytelen voltam hosszabb távot tervezni. Szerencsére a valóság megint más volt.

Reggeli előtt megcsináltunk 200 méter szintemelkedést. Annyira komolyan vettük a 'reggeli előtt' kitételt, hogy simán elmentünk fél tucat nyitva tartó bár előtt.  Majd ha felérünk, ott reggelizünk! Az ötlet jó volt, a térkép jelzett bárt, de nyitvatartást nem. Persze, hogy zárva volt szonbat reggel. Vagyis másfél óra gyaloglás éhgyomorra a semmiért. Kénytelenek voltunk a vésztartalék müzlihez nyúlni, de hol van ez egy jó péksütihez képest! Azért további másfél órát kellett gyalogolnunk. No de akkor mindent bepótoltunk, és egyúttal meg is ebédeltünk. Még az ebéd utáni szundikálást is letudtam.

Délután csodálatos tájak, napsütés, meleg (28 fok a hátizsák árnyékos oldalán). Az egyik pihenőnél beszélgettem egy olasz sráccal, aki Portugália délnyugati csücskéből indult három hete. Az sem lehet egy rossz út, talán legközelebb.

Késő délután már eléggé fáradtak voltunk. Azért ez a kb. 400 km nem múlt el nyom nélkül. Volt ugyan közben egy adományos szállás lehetőség, de "hosszú" tanakodás után arról inkább lemondtunk.

Igen, valaki felállított pár sátrat az út mentén és bárki igénybe vehette, adományért cserébe.

Amikor a cél előtti utolsó falut elértük, volt még vissza olyan 4-5 km a tervezett megállásig (tudtommal az volt a következő szállás lehetőség). Ha ezt a távot megtesszük, akkor ez a leghosszabb napunk. Erika azt kívánta, hogy ne ez legyen a leghosszabb nap. Kérd és megadatik: a falu utolsó háza egy szinte vadonat új szálláslehetőség volt. Egészen rövid tanakodás után már mentünk is be. Megegyeztünk a házigazdával, géppel kimoshattunk, kaptunk vacsorát, helyi bort, helyi sajtot. Az a maradék 3 km meg megvár minket.

(Ide írom a nevét, hátha valakinek egyszer szüksége lesz rá: a település Zambujal, a szállás neve Casa Das Raposas)

(Coimbra - Zambujal, 28 km)

Belül az utolsó 100 km-en!

Reggel kicsit korábban indultunk, mert Erika lába nem volt tökéletes, így várhatóan volt, hogy a sebességünk nem lesz túl nagy. 

Munkaszüneti nap

Egy szokásos, nem túl korai indulással kezdtük a napot. A városban, ahol aludtunk, ekkor már nagy mozgolódás volt, mindenki a főtér felé tartott.

Eső után

Reggel, mikor felkeltünk, majdhogynem vizesebbek voltak a ruháink, mint amikor este kiterítettük őket megszáradni. De legalább az eső nem esett.

Eső

Az időjárás volt ma a főszereplő. Kár érte.

Porto most kimarad

A nagyvárosok soha nem tartoztak a kedvenceink közé. Nagy forgalom, iparnegyedek, lepukkadt külvárosok. Nem a gyaloglás legszebb pillanatai.

Santo António, folytatás

Akkor a tegnap estéről: vacsora után a szállásra mentünk, mert nagyon hideg volt. Időnk is volt még 10:00 óráig, a műsor kezdetéig, úgyhogy kicsit ledőltünk. Ez majdnem végzetesnek bizonyult, merthogy elaludtunk. 10 óra már elmúlt, amikor felriadtunk és expressz sebességgel siettünk  a koncertre,  ami már javában zajlott. Először André Ferreira lépett fel, aki, mint kiderült, egy gitáros srác. Egy szál maga ült a színpadon és kb. egy óra hosszat énekelt, nagyon jól. Ahogy este utána megkerestük a neten, úgy tűnik, hogy inkább gitárművész, mint énekes. Nem is találtunk tőle csak komolyzenei dalokat.

11:00 óra bőven elmúlt már, amikor jött a fő attrakció, a Santamaria együttes. Nagyon komoly technikával és iszonyatos hangerővel nyomták fél egyig. Kicsit vegyes felhozatal volt: latinos zene, kicsit rap, kicsit afrikai ritmusok. Azon csodálkoztunk csak, hogy hogy bírták ezt a hangerőt a kisgyerekek. Volt ott olyan egy éves kortól felfelé mindenféle korú.  Ez a zenekar is úgy tűnt, hogy ismert volt a helyiek körében, mert bizonyos számokat együtt énekeltek velük.

A két előadó között felvonult egy tucat fehér ingben öltözött úriember a színpadra. Amennyit értettünk belőle, valószínűleg ők voltak a műsornak a helyi szponzorai és  tombola nyereményeket sorsoltak ki. Időnként volt körülöttünk örömujjongás, gondolom ők lettek a nyertesek. Amikor vége volt a koncertnek egy előadó részéről, akkor ugyanezek az urak felvonultak és közös képet készítettek az előadókkal, elég szokatlan módon: a fénykép a színpad közepéről készült, a színpad elején felsorakoztak a művészek és a szponzorok, háttal a közönségnek, guggolva, a közönség pedig integetett mögöttük. 

Éjfél után, fél egy körül jött a tűzijáték. Nem  volt ez sem kutyabarát, sem macskabarát, de még emberbarát sem. Két óra koncert nem viselte meg a fülemet annyira, mint ez a 20 perc - fél óra. Konkrétan az utolsó sorozatnak éreztem a melegét és a lökéshullámát.

Amikor vége lett a tűzijátéknak, mindenki ment az egyik udvarba, ahol már a lemezlovas melegített. Sokan csak ekkor érkeztek meg, de mi már nem maradtunk tovább, mert így is két óra volt, mire elaludtunk. Ők valószínűleg nyomták hajnalig, ahogy ígérték. Nagy élmény volt, kár lett volna kihagyni, örülünk, hogy sikerült egy ilyenbe is belefutnunk.

A mai reggel még volt egy-két szösszenet ehhez az ünnepségsorozathoz kapcsolódóan.

Kiderült, hogy mik voltak azok a durranások, amit mi napok óta hallunk időnként. Vadászatra gondoltunk leginkább. A tűzijáték eszünkbe se jutott, hisz napközben ki lőne fel tűzijátékot? Nos, a portugálok.  Amit a világos miatt a látványban elvesztenek, azt hangerővel pótolják. Például ma reggel is arra ébredtünk, hogy nagyon közel iszonyatos hangerővel tűzijátékok ropognak az égen. Vizuálisan annyi látszott belőle, hogy egy pici fény felvillan és egy füstpamacs, ami utána maradt. De a hang mindent kárpótolt, gyakorlatilag hanggránátokat dobálnak fel az égre.

Jut eszembe, hang: az egész tegnapi koncert, a tűzijáték, a buli az önkormányzati zarándok szállástól max. 20 méterre zajlott. Kizárt, hogy szerencsétlenek 2-3 óránál többet tudtak volna  aludni.

Már indulásra készen voltunk, amikor a szállásunk előtt vonult el egy rezesbanda, mentek a tegnapi koncert helyszínére zenélni. Legalább ötvenen voltak, nyomták rendesen, jó lett volna többet is hallgatni, de mennünk kellett, várt minket a mai tervezett 22 km. A közelben belestünk egy templomba, ahol már  a körmenetre vártak a feldíszített valamik. Bocs, de nem tudom mi a neve annak, amit a körmenetben visznek a vállukon. Ezekről beszélek:

Lehet, hogy ezek már a jövő heti Úrnapi körmenethez tartoznak? De biztos, hogy ma kivitték őket, jövő hétig nem bírják a virágok. Sajnos ezt már nem láttuk.

A mai nap egyébként jórészt felejthető volt. Legszívesebben a macskakövüket felejteném el, soha nem hittem volna, hogy örülni fogok egy kis aszfaltnak. Egyébként ez várható volt, a nagyvárosok környéke rendszerint nem túl barátságos a gyalogosokhoz. Porto központja pedig már csak 18 km. Lenne, de egy térugrással (más nevén metró) holnap a város túlsó végén folytatjuk a gyaloglást. Portót meg olyan 11 nap múlva nézzük majd meg.

(Rates - Vilar de Pinheiro 25 km)

Santo António

Kicsit hullámzó a teljesítményünk: tegnap reggelizni sem reggeliztünk, míg meg nem tettünk 6 kilométert, ma még épp hogy megtettünk 6 km-t és már dél van.

Újabb hosszú nap

Először néhány szót az elmúlt éjszakáról: a résztvevők egyöntetű véleménye alapján azért nem feltétlenül kell erőltetni ezt a önkormányzati tömeg szállásokat. Természetesen túl lehetett élni, de kényelmesebb léthez vagyunk már egy kicsit szokva.

Vino verde

Ma nagyon szép helyeken jártunk, az első 8 km délig különösen szép volt, bár nem volt egyszerű sem felfelé, sem lefelé az út. Elég meredek volt és köves, szinte már-már másznunk kellett néha.

Portugália!

A reggeli indulás után fél órával már Valencában voltunk, vagyis Portugáliában, a reggelit is ott fogyasztottuk el.

Az utolsó spanyol nap

Reggel érzékeny búcsút vettünk a házinénitől, aki még egy könnyed reggelivel is megvendégelt minket: igazi galíciai házi tojásból készült tükörtojással, házi készítésű narancslével.

Még mindig hibátlan út

Tegnap volt bennünk némi félsz, hogy pünkösd hétfőn hogy is fogunk mi reggelizni, minden zárva lesz, emberek sem lesznek az utcán. Ehhez képest kiderült, hogy a pünkösd hétfő Spanyolországban nem ünnep.

Kirándulás a kirándulásban

Ma sem unatkoztunk. Van amit mi intéztünk,  van amit úgy kaptunk, pedig nem is kértük.

Szép tájakon

Az indulást ma sem kapkodtuk el, de nem is volt hova sietni. Rövid távolság,  este foglalt szállás. És így is lett: egy újabb csodálatos nap, kellemes időben és helyeken.

Az a bizonyos első nap

Reggel mintha nem is ugyanabban a városban ébredtünk volna: gyönyörű napsütés, gyenge szellő, kellemes idő. Nagyon lazára vettük a figurát, elmúlt kilenc is, mire végre elindultunk. Nem siettünk, az első nap nem a kedvencünk.

Utazás

Megérkeztünk a kiinduló pontra, Santiago de Compostelaba!

Miért pont Caminho de Fátima?

Az elmúlt két év gyaloglás szempontjából visszafogott volt. Végigmentünk ugyan a Dél-Dunántúli Kéktúrán (na jó, csak a 91%-án, 45 km még hátravan a Mecsekben), de azon kívül csak kirándultunk. Úgyhogy épp ideje volt, hogy megint egy hosszabb távot tűzzünk ki magunk elé.