Reggelire megettük azt a kilónyi cseresznyét, amit tegnap egész nap cipeltem. Kicsit később rendes reggelit is ettünk az egyik kisvárosban. Onnantól kezdve egy forgalmas főútat kellett volna követnünk pár száz méteren át, majd a térkép azt jelezte, hogy egy letérő van egy erdős vidékre. Ez elméletben szép volt, de a valóság más lett.
Alapvetően kétfajta jelzést követünk a napi gyaloglások során. Az egyik, a kék nyíl, Santiago óta velünk van. Időnként kiegészül egy Fatima felirattal, helyenként pedig fehér alapon egy Fatima felirat és egy kék nyíl jelzi az útirányt. Ezek elég megbízhatóak és eddig nagy őrültséget nem okoztak nekünk.
A másik jelzés Portótól jelent meg, valószínűleg a fatimai jelenések centenáriumára kerültek ki, hisz maga a rajta levő szöveg is erre utal.
Az esetek nagy részében ez a két fajta jelölés ugyan arra mutat. Ha véletlenül egymásnak ellentmondanak, vagy valami nem egyértelmű, akkor még mindig ott van nekem maga a térkép, amelyiken rajta van a követendő útvonal.
A rendes reggeli után tehát elindultunk a forgalmas úton, a kamionok, teherautók csak 1-2 méterre húztak el mellettünk. Teljes megdöbbenésünkre egyszercsak utolért minket egy velünk egy irányba haladó zarándok csapat. Ilyen még nem történt meg velünk, eddig mindenki szembejött. Kilencen voltak, óriási tempót diktáltak és nagyon gyorsan meg is előztek minket. Könnyű volt nekik, kis hátizsák vagy még az sem volt náluk. Közben csak fél szemmel figyeltem a jeleket, aminek meg is lett a következménye: csak 6-700 méterrel a letérő után vettem észre, hogy elvétettük az útvonalat. Csak később jöttem rá, hogy nem elvétettem, hanem valami nagyokos a centenáriumi útvonalat itt, egy agyonterhelt főút leálló sávjában vezette el. Csak üdvözölni tudom az ötletét és kívánni neki, hogy jó sokat kelljen ilyen körülmények között gyalogolnia. Mi végülis szintén az erdőben haladó kisvasút sínpárja mellett tudtuk le ezt a kritikus részt.
Délután négy felé éppen indulóban voltunk az aktuális pihenőnket követően, amikor nem akartunk hinni a szemünknek: az úton megjelent az a kilenc zarándok, aki délelőtt lehagyott minket. Most is a főút mellett mentek, de már kisebb tempóban. Vajon ők mennyit állhattak, hogy eléjük tudtunk kerülni? Mi a szokásosnál többet pihentünk, Erika vízhólyagjai ezt megkövetelték.
Mivel ők is leálltak, így mi maradtunk elől. Csak egy óra múlva értek megint utol minket, de már közel sem volt olyan látványos a sebesség különbség, mint reggel. Még egyszer találkoztunk ma velük, amikor megérkeztünk a mai szállásra. Ők már ott voltak, jobbra-balra elterülve a recepció előtt. Itt még egyszer utoljára beelőztük őket: a rendelésre kiszállított vacsorával éppen végeztünk, amikor az övékét meghozták.
Az időjárás egyébként magához tért: ma csak ijesztgetett, de nem esett. Nekünk meg pont megfelel ez a húsz fok körüli hőmérséklet.
És a mai szépségekből néhány
(Pinhero da Bemposta - Águeda, 31 km)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése