2019. június 6., csütörtök

Utazás

Megérkeztünk a kiinduló pontra, Santiago de Compostelaba!
In
Természetesen nem volt teljesen sima utunk, mert miért is lenne. Igazából az nem volt baj, hogy az éjszakát Bécsben kevéssé kényelmes székeken töltöttük, vagy hogy nem aludtunk csak néhány órát vagy a repülőre várakozva, vagy a repülőn. Az igazi nagyágyú az Iberia volt, természetesen. Néhányan talán tudják, hogy a felkészülés során már meggyűlt a bajom ezzel a légitársasággal. A szabadságot hozzá igazítva kinéztünk egy nagyon jó kis járatot, aminek a menetrendjét módosították. A módosított időpont természetesen nem volt jó nekünk, de sebaj, lemondjuk a járatot és visszakapjuk a pénzt. Na ez utóbbi már kemény utánajárást igényelt, merthogy az angol nyelvű ügyfélszolgálatuk nem működött. Szerencsére segítettek nekem megoldani a problémát (köszönet érte Kikinek!).
Sajnos az újratervezett útvonalon szintén Iberia-val kellett utaznunk, de ez már keményebb dió volt, mivel az új jegyért a pénzt levonták a számlámról, de jegyet mégsem adtak. Hosszú telefonálgatással (kösz ismét, Kiki!) elértük, hogy lett jegyünk Madridból Santiago-ba, csomaggal, helyfoglalással. Hittem én. A madridi becsekkolásnál közölték, hogy 40 euro a csomag. Mutattam, hogy itt a beszálló kártya és az ő számlájuk, én már kifizettem a csomagot. Közölték, hogy az a rendszerükben nem látszik, és ha fel akarom vinni a csomagot, fizessek. Nagy nehezen annyit sikerült elérni, hogy 40 helyett 15 eurót kellett csak fizetni. Indult a gépünk, úgyhogy  inkább már csak nevetni tudtam rajtuk  és fizettem. És megerősödött bennem az a korábbi elhatározás, hogy Ibéria-val soha többet.

Egy dolgot azért el kell ismerni: Santiago-ban  erős szélben, szakadó esőben, rossz látási viszonyok között nagyon jól letették a gépet, pedig utasként elég necces tűnt a dolog: imbolygott a gép,  dobálta a szél, néha olyan érzésem volt, mintha leszállás helyett inkább vissza akarna emelkedni. Izgalmas volt.

Apropó eső: a helyi tévé csak azzal foglalkozott, hogy mennyire rossz az idő. Tény: a szakadó esővel, az erős széllel és a 15 fokkal senki sem lenne boldog otthon sem így június elején. Holnapra már némi javulást ígérnek. Az eső most estefelé elállt, és holnap sem várható jelentős mennyiség, de a hűvös még marad, ami talán nem is olyan rossz nekünk a gyalogláshoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése